Szederjes Néptáncegyüttes

A 14-18 éves fiatalokból álló együttes a gyöngyösi Dobó Úti Óvodából indult Györgyné Tóth Edina vezetésével. Az ekkor még Babszem Jankó néven futó csoport irányítását 2011-ben vette át Tomory Kinga és Tomory Gergely. Idővel azonban kinőttek a népmesei névből, így 2021-től Szederjes Néptáncegyüttesként találkozhatunk velük. Repertoárjukban kis-magyarországi, erdélyi és moldvai koreográfiák szerepelnek, melyben bemutatják az adott tájegységekre jellemző táncokat, valamint a jeles napokhoz kötődő népszokásokat (lucázás, farsangolás, pünkösdjárás) is. Több alkalommal szerepeltek az egri Szederinda Nemzetközi Néptáncfesztiválon, 2018-ban a Pünkösd a Budai Várban rendezvényen szerepeltek, 2019-ben pedig a IX. Hajdúböszörményi Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztiválon értek el „arany-minősítést” felcsíki koreográfiájukkal. A tánciskola által évente megszervezett két néptáncgála mellett az együttes számos helyi és környékbeli kulturális rendezvény közreműködője. Jelenleg az erdélyi Maros megyében található Nyárádselye táncaival ismerkednek.


Ahogy a táncosok jellemzik magukat:

„Jóban-rosszban összetartunk és kiállunk egymásért.”

„Az évek alatt egy igazi csapattá kovácsolódtunk össze.”

„Mind különbözőek vagyunk, de együtt egységet alkotunk, méghozzá egy jó tánccsoportot, aminek céljai vannak.”